Még egy hónap sem telt azóta, hogy a francia Against All Authority League of Legends csapatából távozott Maik "MoMa" Wallus és a helyére Ahmet "amt2k" Oguz érkezett, a csapat még is bejelentette, hogy feloszlanak.
Ez a pletyka már pár napja keringett a közösség berkein belül, ám hivatalossá csak ma vált amikor is megjelent a hír a francia szervezet honlapján. Ennek egyik fő oka, hogy az áprilisi IPL4 után érkezett Ahmet "amt2k" Oguz nem tudott elegendő időt fordítani a gyakorlásokra, ami nem maradhatott következmények nélkül.
Ez pedig nem más, mint hogy a csapat teljes bottom-ja, azaz Bora "YellOwStaR" Kim és Christoph "nRated" Seitz is távozott a gárdából egy másik felállás kedvéért, amit egyelőre nem kívántak nyilvánosságra hozni.
A volt Against All Authority.LoL:
Ahmet "amt2k" Oguz - AP carry Paul "Soaz" Boyer - Solo top Damien "Linak" Lorthios - Jungler Bora "YellOwStaR" Kim - AD carry Christoph "nRated" Seitz - Support
Még január elején írtunk a német Tt.Dragons szervezet újdonsült Counter Strike Source csapatáról, akik a nagy rivális Team VERYGAMES ember cseréi miatt jöttek létre.
Most, négy hónappal az együttműködés elkezdése után úgy látszik a dolgok nem éppen megfelelő irányban haladtak, mivel a Tt.Dragons bejelentette, hogy az azóta megszerzett két ezüstérem ellenére azonnali hatállyal megválik a gárdától, a komolytalan hozzá állásuk miatt. Továbbá a gárda egyik emberét Damien "maLeK" Marcel-t megtartották, mint csapat kapitány, akinek egy új együttes építése lesz a célja.
A szervezet nélkül maradt négyes ennek ellenére a NAMELESS ideiglenes néven a folytatás mellett döntött. A megüresedett pozícióra meglehetősen hamar találtak is egy helyettest Arthur "h0rks" Moulet személyében, akit korábban a RedLine színeiben láthattunk.
A NAMELESS ötöse:
Edward "SmithZz" Dubourdeaux Richard "shox" Papillon Kevin "Uzzziii" Vernel Adil "ScreaM" Benrlitom Arthur "h0rks" Moulet
A tegnapi nap folyamán egy érdekes bejelentésre kaphatta fel a fejét Európa CSS közössége, a játék berkein belül ősinek számító német szervezet a mousesport bejelentette, hogy brit CSS alakulatuk ott hagyja az EMS verseny sorozatot.
A bejelentés azért is meglepő, hiszen az európai scene krémje méri össze szezonról szezonra tudását az EMS tornákon, a mouse jelenleg is részt vett az EMS X-en. A cadred TOP10 friss rank1 csapata többek között azzal indokolta a kilépést, hogy jobban szeretnének koncentrálni az új jövevényre a CS: Global Offensive-re ezek mellett kifogásolták az EMS nyereményének méretét és azt hogy voltak már bonyodalmak a kifizetések körül.
Christian "Cocaine" Pabst a következőket nyilatkozta:
Közösen a csapattal úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk az EMS-t. A döntésünk egyik oka, hogy rossz kilátások vannak a nyeremények kapcsán mind a mennyisége mind a múltbeli kifizetéseket figyelembe véve, ez az ok valamennyire megkönnyítette a döntésünket. Továbbá szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a Counter-Strike: Global Offensive-re, mert a fejlemények igen pozitívak a játékkal kapcsolatban. A többi csapatnak természetesen ezúton kívánunk sok szerencsét és jó szórakozást az EMS-ben.
Én személy szerint roppant kíváncsi vagyok azokra a fejleményekre amik ilyen pozitív irányba vitték a játék megítélését egy main stream csapat szemében.
A mousesport jelenlegi felállása :
Sam "RattlesnK" Gawn James "Mx" Smale Lewis "Hughsy" Hughes Daniel "Re1ease" Mullan Pete "Pete" Wrigh
Ma este egy újabb magyar készítésű videóval ismerkedhettek meg. A movie-t a a WiLD Cinema tagja Tekeres "imao" Csaba készítette saját maga által szerzett online és ICL12-es fragekből.
Még áprilisban számoltunk be GameShadow Battles által szervezett Fasthosts Power Tournament névre hallgató 5000£ összdíjazású Call of Duty 4 versenyről, ahol publikálásra kerültek a csoportbeosztások és igaz egy hét csúszással ugyan de jövőhéten kezdetét is veszi. Ennek alkalmából összegyűjtöttük a hazai érdekeltségű csoportokat, melyek a következők:
Legutóbb a hónap, azaz május elején írtunk az ICL-ről, amikor is rengetek kérés és megkeresés után a League of Legends is felkerült a játékok listájára.
Nos ha mindez esetleg még mindig nem elégíteni ki valakinek az igényét, akkor a World of Tanks már remélhetőleg elég lesz, mivel hatodik játékként a World of Tanks is helyet kapott a játékok között, amely Közép Európa első LAN party-ja lesz a játékban.
Aki tehát már ismeri ezt az egyébként ingyenes online játékot és nem mellesleg kedve is van megmérettetni magát a tankok harcmezején, az ne habozzon és nevezzen! World of Tanks esetében is mint a többi játéknál itt is 5 fős csapatok nevezését várják a szervezők. A nevezési díj 4.000 forint személyenként.
A kérdéseket és az észrevételeket a wot@lanseries.hu e-mail címre küldhetitek!
A Na`Vi a tegnapi nap folyamán változásokat jelentett be League of Legends csapatában. Alvar "Araneae" Martin különböző okok miatt úgy gondolta, hogy külön válnak útjai a csapattól. Helyére már meg is érkezett az új jungler, Markus "Kottenx" Tingvall személyében
Alvar "Araneae" Martin nyilatkozata:
Szeretném megköszönni a Na`Vi teljes gárdájának a velük eltöltött időt, de sajnos nem tudom folytatni a versenyszerű League of Legends-ezést. Ennek okai személyes és családi problémáim, így nem tudok annyi időt ráfordítani a játékra, amennyit ilyen szinten kellene.A későbbiekben is itt leszek, ha szükségük lenne rám, és remélem hogy az új játékos, Kottenx jól be fog illeszkedni a csapatba. Na`Vi Top 1!
A csapatkapitány, Victor "Citizen" Toll nyilatkozata:
Arenae távozásával a kompetitív scene-ből búcsút kell mondanunk egy tapasztalt és tehetséges játékosnak, valamint egy jó barátnak is.
A legjobbakat kívánom neki további esports karrierje során. Remélem fogunk még vele találkozni vele a közeljövőben.
A barát távozása után is úgy gondolom, hogy a csapatban megvan az tudás és akarat, melyek segítségével az elmúlt 2 napban való gyakorlás során több rangos csapat ellen is elsöprő győzelmet arattunk a TSM Invitational Tournament-en, és értük el az első helyezést.
Köszöntjük köreinkben Kottenx-t, aki várakozásainkon felül teljesített a próbaidő alatt. Még sosem voltam ilyen izgatott esports karrierem során, de végre elkezdhetjük a közös játékot. Köszönöm mindenkinek, aki támogatta a Na`Vi-t, illetve szeretném megköszönni szponzorainknak, akik elérhetővé teszik számunkra céljainkat.
Markus "Kottenx" Tingvell nyilatkozata:
Egy nagyszerű hétvége után a Na`Vi felajánlotta a csapatába való csatlakozást. Ez egy olyan lehetőség volt, amit nem lehetett visszautasítani. Nagyon megkedveltem a Na`Vi-s srácokat, és úgy gondolom sok közös siker vár ránk az esports világában.
A Na`Vi managerének, Luka "lukz N" Druks nyilatkozata:
Amikor Alvar mondta, hogy problémái vannak az aktív játékjkal, felkerestük Markust, hogy tartson velünk pár tournament során. Markust felvettük, Alvar padig végül azt a döntést hozta, hogy nem folytatja tovább az aktv játékot. Nagyszerűen játszott a csapat a múlthéten egy kevés gyakorlás után, így sikerült megnyerniük a Solomod kupáján. A legjobbakat kívánom nekik.
Victor "Citizen" Toll - AP Carry Anthony "Antogyn" Giniers - AD Carry Markus "Kottenx" Tingvall - Jungler Rasmus Zülow "nesrilaS" Pedersen - Top Solo Philipp "SAND" Bennek - Support
Ma este több hónapos közdelem után végre kiderül ki is a legjobb LoL csapat a Corsair Vengeance Cup-on. Az este 9kor kezdődő döntőben már ott van a CLG.eu, ám az ellenfele a 6 órakor kezdődő alsóági döntőből kerül majd csak ki. A közvetítésről a KaosTV gondoskodik.
Reason Gaming. Aki meghallja ezt a nevet, azok bizonyára Európa egyik leghíresebb brit szervezetére gondolnak, ami most hét évnyi működés után bezárja kapuit.
Az a tény hogy a Reason Gaming nehéz anyagi helyzetbe került, már régóta köztudott volt, ám senki nem gondolta volna, hogy ez megtörténhet egy ilyen szintű szervezettel. A hivatalos közlemény szerint az utolsó erőfeszítések és próbálkozások is elhaltak már három hónappal ezelőtt, így a bejelentés már csak idő kérdése volt.
A szervezet vezetője Ben "dallow" Dalloway beszámolója szerint számos ok áll ennek a döntésnek a hátterében, ám a legfontosabb hogy nem tudtak támogatókat szerezni a folytatáshoz. A csapat utolsó támogatójával a Razer-al kötött szerződés már februárban lejárt, így természetesen újak után néztek, de a felajánlott összegek egyike sem volt elegendő a működésük színvonalas fenntartásához. A másik fő tényező pedig, hogy a vezetőségnek sajnos nem volt meg a kellő szabad ideje a szervezet irányításához.
Maga a Reason Gaming-et 2005. februárjában alapították, akkor még csak egy brit Counter Strike Source és Call of Duty 2 csapattal. Ezt követően lassan, de biztosan növekedésnek indult a szervezet, egyre több szponzort sikerült megnyerniük, sőt leigazolták az akkori legjobb CSS csapatot, amivel aztán igazán híressé váltak. Az utóbbi években természetesen próbáltak lépést tartani a korral, így LoL, HoN és DotA2 felállásuk is lett, akik aztán olyan versenyeken mérették meg magukat, mint a CPL World Tour, Intel Extreme Masters, World Cyber Games, ESWC, Quakecon, vagy a Dreamhack.
A Reason Gaming működésnek hét éve alatt több mint száz ember volt a tagja a szervezetben, akiknek egytől egyig megköszöni a szervezet, különösen a következőknek: H2K, Javier, Nordy, Jehan, PhP, UN, GuardiaN, pR, sneix, Lighters, Duffer, Revoltz, D1ablo, SoCloN, kammyz, giftig, FeTiSh, realition, BigDave, Marteh, Core.
A belga szervezet ugyan sokat köszönhet a counter Strike 1.6 csapatának, ám most még is bejelebtették, hogy nélkülük folytatják a továbbiakban.
A Call of Duty-ból (és LoL-ból) is ismert belga szervezet még tavaly augusztusban az e-Stars Seoul előtt igazolta le a gárdát, igaz akkor még csak egyetlen verseny erejéig. A koreai verseny után azonban ez a kontraktus meghosszabbításra került.
Az azóta eltelt időben a csapat számos felállás változáson ment keresztül, melynek során a csapat eddigi kapitánya Tomi "lurppis" Kovanen is a cserék áldozatául esett, ám ennek ellenére a teljesítményük cseppet sem esett vissza, amit a IEM különböző állomásain, a WCG Európa bajnokságán, illetve a Copenhagen Games-en elért dobogók, valamint a kisebb versenyeken, mint a FireCore 3 és digifest Fall aratott győzelmek is mutatnak.
Mindez azonban úgy látszik még sem volt elég, mivel a felállás nem bizonyult stabilnak, így a Team WinFakt megválni kényszerült egyik legjobb csapatától.
A volt Team WinFakt.CS:
Kimmo "BASiC" Fagerholm Hannu "H^N" Pohjalainen Aleksi "allu" Jalli Timi "aslak" Verkkoperä Janne "Metaphor" Halinen (stand-in) Tomi "lurppis" Kovanen (inactive)
Kimmo "BASiC" Fagerholm nyilatkozata:
Csodálatos volt a WinFakt-ban töltött idő. A támogatásra, amit kaptunk, nem lehetett panaszunk, soha nem volt semmiféle gondunk, mivel bárhova eljuthattunk, ahova csak akartunk és a világ legjobbjaival mérkőzhettünk meg. A döntést nem szeretném kommentálni, ám hogy mi lesz velünk a jövőben azt még nem tudjuk. Én személy szerint tartok egy kis pihenőt. Végül szeretném megköszönni a WinFakt támogatását és a szervezetben eltöltött időt.
A WiLD MultiGaming egy új projektet indít, mely a Best Frag of the Week (A hét legjobb frage) névre hallgat. Az ötlet részben hasonlít a külföldi kezdeményezésű Frag of the Day programra, azzal a különbséggel, hogy ez kizárólag magyar Call of Duty community számára szól, illetve nem napi, hanem heti rendszerességgel fognak a hét legjobb akciói publikálásra kerülni.
Mivel ez a "pályázat" az egész közösséget érinti, számítunk minden magyar kis és nagy multigaming -ekre, illetve közösségi oldalakra, hogy osszák meg a felhívást. Itt kiemelnék a Call of Duty Magyarország, illetve a ClanCore oldalát, akikre mindenképpen számítunk, hogy akciónk széles körökben terjedjen el.
Amit érdemes még tudni a projektről, hogy a WiLD MultiGaming movie makerei fogják elkészíteni az alkotásokat, kiváló minőségben, igényes zeneválasztással, melyet igény szerint - bizonyos feltételek mellett - az adott játékos is megválaszthat. A feltételek természetesen azok lesznek, hogy a zene ne legyen overused, illetve illjen az adott akció alá. De nem is a zene a legfontosabb, hisz az csak aláfestés lesz, hisz megspékeljük mi is azzal a videót, hogy az akciók alá shoutcast készül egy-egy CoD2-es vagy CoD4-s kommentátor által(játéktól függ), akit már Ti is hallgattatok élő adásban.
A szabályok a következőek:
Kizárólag 4-5 frag-es akciókra van szükség
Idő limit nincs, tehát akár egész körön átívelő owned is tökéletes
PCW, OFFICIAL, CUP, LAN frageket várunk, nyilván ebben a sorrendben élveznek nagyobb prioritást
Hetente mindenki csak pontosan 1 demo-t küldhet.
Az e-mail cím, amire várjuk a frageket: fragoftheweekbywild@gmail.com
A levél kötelező tartalma:
Melyik játékban lőttétek az adott jelenetet
Mi a nick neved pontosan
Milyen körülmények közt lőtted az adott fraget(pcw, kupa, lan, stb)
Ha kupa küldd el a kupa linkjét
CSAK EGY demot csatolj az email-hez
Illetve a legfontosabb, hogy a demo -ban hol, mikor történik az adott esemény
Az Airborne Gaming-nél eltöltött egy évet követően az majdnem teljesen olasz felállás, úgy döntött ideje váltani és az előttünk álló 2012-es évet a rivális Audere eSports-nál szeretnék tölteni.
Maga az Audere eSports-ot nagyjából egy éve hozták létre, azzal a céllal, hogy az olasz közösség legjobb csapatait tömörítse össze egyetlen szervezetben. Ezen céljuk többé-kevésbé meg is valósult, mivel különféle játékokban ők képviselik az olasz élmezőnyt, ám CoD4-ben mind ez idáig nem sikerült.
Ezen tényen szeretnének most változtatni, így szívesen fogadták a riválistól érkezett, kissé átalakult felállást. A csapat gerincét továbbra is a korábbi felállás adja, mégpedig a Federico "bRambi$how" Brambilla, Andrea "sMOKe" Morelli és Matteo "Rbwxz" Secco trió (utóbbi ugyan csak tartalékként).
A fenn maradó helyekre két tapasztalt játékos érkezett a már jó ideje feloszlott progrip-ből. Ők nem más, mint Remco "beren" Meinen és Michele "skkiN[N]N" Mancini. Az utolsó még kiadó helyet a 4Nothing korábbi játékosa Alessandro "fanta<3" Laurenzi töltötte be.
A megújult és egyben új színekben szereplő gárda elsődleges célja az olasz EPS győzelem, valamint a júniusi H48LAN lesz.
A hétvégén ismételten megrendezésre került a cseh Grunex LAN. Immár a 17. állomását megélő Call of Duty 4 megmérettetésre ezúttal is összegyűltek a csehek legjobbjai, hogy kiderítsék ki is a legjobb CoD4 csapat.
Az összesen 14 gárda szereplésével megrendezett LAN csoportkörében minden a papírforma szerint alakult, így a legjobbak jutottak aki a nyolc csapatos egyes kieséses rájátszásba. Az ágrajz felső feléből a TCM-Gaming jutott a döntőbe miután 13-4 arányban legyőzték az Authority Gaming-et. Másik oldalról az eEriness találta magát a fináléban, miután nagy meglepetésre 13-7 arányban legyőzte a szintén győzelemre is esélyes Cyborg Factory-t.
A döntőben viszont már ismét papírforma eredmény született, így végül a TCM örülhetett a végső győzelemnek.
Egy újabb Call of Duty 4 LAN sorozattal gazdagodhat a Közép-európai offline rendezvények sora. Ezúttal a horvátországi Osijek (Eszék) ad otthont egy versenynek.
A magyar határtól mindössze 40 kmre fekvő városban június 23 és 24 között fogják a LAN-t lebonyolítani, amire már minden érdeklődő csapat jelentkezhet. A LANra gépeket a szervezők biztosítanak, a játékosoknak csak a perifériákat kell magukkal vinni. A nevezési díj viszonylag szerény, csapatonként kb 15.000 Ft, a főnyeremény azonban 20 csapat esetén valamivel 100.000 Ft fölé várható. Szállást azonban a szervezők az épületben nem biztosítanak, ezt minden csapatnak egyénileg kell megoldani.
TUP LAN révén nem maradhat el a compo gépek előzetes konfigurációja sem:
25 számítógép fog a játékosok rendelkezésére állni, az éppen pihenő játékosok televízión keresztül figyelhetik majd a történteket, az otthoniak pedig online közvetítésre is számíthatnak. A mérkőzések felváltva fognak zajlani a két csoport között. A LANra mindenkinek pendriveon kell elhozni a saját cfgjét, amit a szervezők a későbbiek folyamán ellenőrizhetnek.
A jelentkezés sem túl bonyolult, az érdeklődőknek csupán egy e-mailt kell küldeni a lan@visualx.org címre. A levélnek tartalmaznia kell a játékosok valódi és in-game nevét, egy xfire azonosítót, telefonszámot, a csapat nevét, a prefixet és hogy melyik országból jöttök.
A 350 Kuna fizetésének legegyszerűbb módja a banki átutalás, amit az alábbi számlára kell küldenetek: 2500009-3203580089, Matej Gelo, Hypo Alpe-Adria-Bank (Slavonska Banka). A szervezők kérésére írjatok egy e-mailt a fent említett címre miután végrehajtották a tranzakciót és kérjetek egy igazolást. Továbbá kijelentik, hogy a már elutalt összegeket a csapat megjelenésétől függetlenül NEM fizetik vissza.
További információk, illetve a verseny kiírása az eredeti nyelven az alábbi oldalon érhető el: LEGE LAN
Ma már a negyedik kiadásával jelentkezik a lol.rts és az ESL közös rendezésében a LoL FastCup. A szokásokhoz híven ma a West-en kerül megrendezésre melynek közvetítéséről a WiLDTV gondoskodik. Az egyes stream-en Pierce mellett bemutatkozik Magyarország első lehetséges női kommentátora segítőként, név szerint Miaulany .